"mert nem minden egy tündérmese"
|
|||||
történetlinkekegyébtájékoztatásbejegyzések | |||||
Hosszú idő után végre egy szimpla, nem hírességekről szóló bloggal leplek meg titeket, melynek elsősorban egy, az iskolámban indult Magyar Napok-i verseny az oka. Nos, gondoltam, hogy megosztom veletek is a történetet, aminek információiról a "tájékoztatás" menüpontban olvashattok. Az oldallal részben ki szeretném tölteni az űrt, ugyanis a tervezett blogom késik, így ezzel pótolnám ki azt a szünetet, ami lenne. Remélem nincs ellenetekre! :) Ölel titeket, Chloe |
AZUTÁN 60 NAPPAL... 2015. július 28., kedd @ 14:36
ZSOMBOR
Azután 60 nappal
Nem is
tudom, mit kellene mondjak.
Hibáztam,
és ne is próbáld tagadni.
De kérlek,
csak fogadd el a tényt, én is ezt teszem – nem bírnám ki, ha
mástól is hallanom kéne.
Még mindig
nem megy ki a kép a fejemből, ahogy ott vagyunk a kórházban, az
anyukája kint zokog, én pedig a világ legbűntudatosabb
arckifejezésével ülök az élettelen lány mellett.
Elárulok
egy titkot – életemben először sírtam azon az éjjelen.
Nem túl
férfias dolog, de könyörgöm, aki ilyen miatt nem érzékenyülne
el, az nem tudja, min ment keresztül.
Én se
fogtam fel.
Miért
kellett ellöknöm magam mellől?
Mintha
életem fő bűne lett volna.
Egészen
biztos vagyok benne, hogy az.
Aznap éjjel,
amikor nem épp összegörnyedve ültem, és vártam a csodára, dalt
írtam. Minden érzést kiírtam magamból, és azt hiszem, ilyen
őszinte dalt még sosem írtam.
Mert tudod,
sosem vagyok teljesen őszinte senkivel – de nehogy azt hidd, hogy
veled sem. Veled az vagyok, csak nem tudsz mindent.
Elvégre
olyan sok mindent vesztettem már el, kezdve a józan eszemmel!
Szóval, ha
elolvasod a dalomat, tudni fogsz mindent.
Ne
beszélj, hadd gondoljam újra
Hogyan
fogjuk helyrehozni? Hogyan fogjuk visszavonni az összes fájdalmat?
Mondd el,
megéri?
Egy
egyenes vonalat keresek
Ami
visszavisz az időben
Elbeszélünk
egymás mellett
Amibe
teljesen belefáradtunk
Túl késő
lenne már minket visszahozni az életbe?
Amikor
behunyom a szemem és próbálok aludni
Darabokra
hullok, nehezen lélegzem
Te vagy
az oka, az egyetlen oka
Még ha a
szédülő fejem kábult is
Esküszöm,
a szívem sose adja fel
Te vagy
az oka, az egyetlen oka
Érezlek,
ahogy égetsz a bőröm alatt
Esküszöm,
ragyogva látlak
Fényesebben,
mint a tűz a szemeidben
Keserű
szavak kimondva
Minden
összetört
Soha sem
késő visszahozni minket az életbe
Amikor
behunyom a szemem és próbálok aludni
Darabokra
hullok, nehezen lélegzem
Te vagy
az oka, az egyetlen oka
Még ha a
szédülő fejem kábult is
Esküszöm,
a szívem sose adja fel
Te vagy
az oka, az egyetlen oka
Oh, oh,
oh, egyetlen oka, az egyetlen oka
Oh, oh,
oh, egyetlen oka, az egyetlen oka
Ne
beszélj hadd gondoljam újra
Hogyan
fogjuk helyrehozni? Hogyan fogjuk visszavonni az összes fájdalmat?
Amikor
behunyom a szemem és próbálok aludni
Darabokra
hullok, nehezen lélegzem
Te vagy
az oka, az egyetlen oka
Még ha a
szédülő fejem kábult is
Esküszöm,
a szívem sose adja fel
Te vagy
az oka, az egyetlen oka
Amikor
behunyom a szemem és próbálok aludni
Darabokra
hullok, nehezen lélegzem
Te vagy
az oka, az egyetlen oka
Még ha a
szédülő fejem kábult is
Esküszöm,
a szívem sose adja fel
Te vagy
az oka, az egyetlen oka*
Ő volt az
egyetlen oka mindennek – érted most már?
Illa volt
az, akit egy nyálasabb kifejezéssel hívhatnék akár múzsának
is.
Elvégre...
vegyük csak sorra: már az első napokban írtam róla. Aztán jött
az egyik kedvenc dalrészletem. „Ments meg attól, akinek kellene
lennem”. Ő megmentett engem. És van ez a dal.
Meg persze
azok, amiket az eset után hoztam össze.
Ó, és még
mennyi van, amit nem merek bevallani!
Bevallom, a
zenébe menekültem.
Az eset után
találtam egy dalt, ami nagyon megtetszett, illett is ránk. Egy-két
részletet leszámítva, mintha pontosan Illára, és rám írták
volna.
„Bárcsak
amnéziával ébrednék fel / És elfelejteném azokat a hülye kis
dolgokat / Mint például milyen érzés volt melletted elaludni / Az
emlékeket, amiktől nem tudok szabadulni / Mert egyáltalán nem
vagyok jól”**
Tudod, talán
tényleg az lenne a legjobb, ha amnéziával ébrednék fel.
De nem
szeretném sajnáltatni magam, ezért szeretnék elmesélni egy jó
hírt – a dallal, amit az előbb mutattam neked, elég nagy
sikereket értünk el.
Ha jól
tudom, külföldön is sok hallgatónk lett, és amikor épp nem
voltam passzív agresszív, akkor ennek a hírnek örültem. Talán
ha nem kellett volna hozzá elveszítenem valakit, még gondtalanul
is tudnék vigyorogni a sikeren.
Azért, be
kell valljam, próbáltam örülni is a hírnek, mert tényleg jó
volt a történetnek az a része.
De hát mit
kellene mondanom? Megszületsz azért, hogy meghalhass. Azt hiszem,
ez a sor legalább annyira el tud fog gondolkoztatni, mint az, amit
az előbb említettem, de lenne hozzád egy gondolatom, amit jó
lenne, ha észben tartanál.
„Nem
mindenki él, de mindenki meghal.” - Legyen szó bármely halálról.
A betegség általiról, az öngyilkosságról...
Ami azt
illeti, ezen el kellett gondolkoznom, mi van akkor, ha szándékos
volt a halála? Te gondolkoztál ezen? Csak mert, ha igen, nem tudom,
mit gondolsz erről. Mindenesetre én sosem gondolnék róla ilyet.
Amúgy is hülyeség az egész – azt mondják, az öngyilkosság a
gyávaság jele, mégis bátornak kell lenned ahhoz, hogy megtedd.
Illa nem tenné. Tudom.
Ismerem őt.
Nos, én
tényleg próbáltam túlesni a dolgokon, de nem ment. Ezt a dolgot
egzekválni olyan, mintha valaki kéz nélkül szeretne pantomímes
lenni – egyszerűen lehetetlen.
Úgyhogy,
azt hiszem, még próbálkozok, bár nem hiszem, hogy sikerülni fog
– a közeljövőben biztosan nem.
Mia azt
javasolta, kellene nekem valami, ami tőle van, vagy legalábbis az
övé volt, és valahogy el kellene engednem. Mesélte, hogy ő
is ezt tette az anyukája halálánál: a mai napig hordja az
anyukája kedvenc nyakláncát, ami köti hozzá, és mégis sikerült
elhagynia fájdalmát a tragédiával kapcsolatban.
Így hát
mikor elmentem Illáékhoz egy ilyesfajta indokkal, távozásomkor
kezembe nyomott az anyja egy becsomagolt csomagot. Mikor közöltem,
hogy csak egy darabot tervezek elvinni a lány karkötőkészletéből,
elmosolyodott, és azt mondta, hogy tudja, hogy ennek örülnék.
Aztán
otthon rájöttem.
Bár kapott
csomagolást, eleinte sejtettem, vajon mi is lehetett az, és úgy
látszik, nem tévedtem.
Az a könyv
volt, amit kölcsönadott, és elmosolyodva fellapoztam a lány
kedvencét – ha most itt lenne, csak annyit mondana: nem
ironikus, hogy a könyv, amit az én legrosszabb korszakomban
olvastam, most hozzád kerül, hogy a tiedben is jó szolgálatot
tegyen?
Én pedig
azt válaszolnám: de, az. Legalább annyira, mint az élet.
*A
5 Seconds of Summer The Only Reason című
dalának magyar fordítása
**
Részlet
a 5 Seconds of Summer Amnesia című
dalának magyar fordításából
AZON A NAPON @ 14:35
ILLANGÓ
Azon a napon
Szombat
volt, és én tényleg nem tudtam, mire is vállalkozom.
A lehető
legunalmasabb ruhát választottam, amit koncertezéshez lehet
választani. Mert hát mi lenne olyan különleges egy fekete
csőnadrágban, és egy szintén hasonló színű, ujjánál csipkés
blúzban? Na, ugye hogy semmi!
Szóval,
csak fogtam magam, és egyenesen odabuszoztam a koncert helyszínére
kezdés előtt fél órával.
Eredeti
tervem az volt, hogy még a koncert előtt beszélek, de le volt
zárva az egész hely, ezért a közeli kávézóban húztam meg
magam, míg meg nem nyílt a hely, ahová eredetileg indultam volna.
A hely tele
volt.
Mármint nem
az, hogy úgy megteltek, hanem szó szerint tele voltak – szerintem
szükség esetén egy kisebb hadsereg össze tudott volna állni!
A legtöbben
őrjöngeni kezdtek, amikor meghallották a zenét, én viszont
továbbra is csak előre törtem, ami a nagy tömegben egy igazi
kihívás volt.
Valószínűleg
ha ott lettél volna, tudnád, hogy nem olyan könnyű áttörni
legalább kétszáz tinédzser alkotta tömegen! Viszont
tájékoztatlak: nem könnyű.
Kicsit sem
könnyű.
A fellépés
közben tartottak egy tíz perces szünetet, amit én azonnal
kihasználtam – rohantam a színpad melletti lejáróhoz, hogy
beszélni tudjak Zsomborral, gondolván, ott úgy sem kerülhet el.
Nem is
tudott.
Próbált
elmenni, mintha észre se vett volna, de megállítottam. Számomra
is meglepő magabiztossággal fogtam meg a karját, és húztam
hátra, hogy rám figyeljen.
Mondtam
neki, hogy meg kellene beszélnünk.
Azt mondta
hibázott, és nem „csinálhatja ezt velem”. Tudtam, mire
célzott, de őszintén – minden embernek vannak hibái, ha ő
elfogadja az enyémeket, miért nem engedi, hogy elfogadjam az övéit?
Végül
akárhogy is akartam meggyőzni, azt mondta, nem akar velem többet
foglalkozni.
Érted,
végre volt valaki, akit érdekeltem, mint barátot, és ez a vége!
Hülye
lettem volna nem ellenkezni, de azt mondta, hogy felejtsem el, mert ő
már megtette.
És
otthagyott.
Legalább
fél percig álltam egy helyben, és néztem távolodó alakját, és
ahogy eltűnik a folyosó végénél.
Hát
elmehet a fenébe!
Dühösen
indultam kifele a helyszínről, amit megakadályozott az italos pult
felfedezése.
Levágódtam
egy bárszékbe, és sorra kérni kezdtem az italokat, melyeknek ízét
először semmihez sem tudtam hasonlítani.
Képzelem,
minek láthatsz most – egy kis semmirekellő tininek, aki teszi
magát, mert valaki nem foglalkozik vele. Fogadni mernék, hogy így
van, de őszintén mondom, abban az órában egyszerre éreztem a
gyász hét fázisát magamon, amit tanúsíthat a pultos, és a
mellém letelepedett emós lány is.
A hatodik
kör után már tudtam, hogy nem stimmel valami – tudtam, milyen
érzés az, amikor valaki iszik, Zsombor mesélte, és muszáj volt
nekem is kipróbálnom –, de ez más volt.
Ugyanazt a
mámort éreztem, amiről ő mesélt nekem.
Amikor...
szóval amikor illegális szereket fogyaszt.
Mentségemre
szóljon, nem magamtól vettem be őket; biztos valaki beleöntötte
a poharamba.
Nem tudtam
magam visszafogni, a szer felettem állt, uralkodott minden
cselekedetemen. Tudtam, hogy mit csinálok, csak épp nem fogtam fel,
hogy milyen súlya van.
És azt
hiszem, ez a legnagyobb hiba, amit aznap este elkövettem.
Sorra
fokozódtak őrült tettem, amit egy, az ismeretlenből érkezett
valaki szakított félbe. Háttal voltam, nem ismertem fel, egyre
csak üvöltöztem, és követeltem a következő wiskeyt.
Nem ismertem
volna magamra, ha létezett volna egy józan énem is akkor, abban a
pillanatban.
Ebben biztos
vagyok.
Fellépőváltás
következett, így volt egy sejtésem, ki a a megmentőm, és azt
kell mondjam, a tippelőképességem egész jó volt részeg létemhez
képest.
A Dirty
Little Secrets indult el, ami az utóbbi időben egy kedvenc
dalommá vált, így mikor abbahagytam volna az őrjöngést, csak
jobban rákezdtem.
Felemelő
érzés volt, bármilyen hülyén is hangzik.
Komolyan, ha
ilyen jó rossznak lenni, miért vannak ellene az emberek? Ha tudom,
talán már korábban nekikezdtem volna annak, amit aznap este
leműveltem!
Pár perc
után nem tudtam mit csinálni, egy utolsó kör kíséretében
kivonszoltak a helyszínről.
Láttam az
üveg alján, hogy olvadófélben vannak a tabletták, így
vigyorogva húztam le.
Mikor kicsit
magamhoz tértem a mámoros érzésből, rápillantottam Zsomborra.
Köhögések, valamint fuldokló érzések közepette megjegyeztem,
hogy azt hittem, már elfelejtett engem, ergó hagyhatna akár
meghalni is.
Úgy láttam,
mintha nem érdekelte volna a mondandóm, ő csak inkább próbált
elvonszolni a helyszínről.
A zsebembe
nyúlva újabb tablettákat fedeztem fel. Fogalmam sincs, mikor
kerültek oda, de úgy kaptam be őket, mintha mentolos cukorkákról
beszéltünk volna.
A séta
alatt sokszor buktam el, pedig nem fogok hazudni, az egész összesen
volt három perc, ha nem kevesebb.
Így ment
ez, míg Zsombor elő nem vette a mobilját, én pedig egy hirtelen
ért rosszullét – inkább nevezném „rosszabbul-létnek”, de
nem hiszem, hogy létezik ez a kifejezés – következtében
összeestem.
Amikor egy
pillanatig nem kaptam levegőt, megijedtem, szemeim pedig
valószínűleg akkorák voltak, mint anyám kedvenc kávéscsésze
készletének kistányérjai.
Fuldokolni
kezdtem, Zsombor pedig abban a pillanatban úgy megijedt, hogy ha egy
kicsit is mazochista is lennék, tuti felnevettem volna.
Halkan
kezdett hozzám beszélni, mintha csak tudta volna, hogy baj van.
Mert így is volt – bajban voltam, mert még részegen, és
bedrogozva is tudja az ember, hogy valami nem stimmel, ha az ember
nem lát pár másodpercenként, vagy épp nem kap levegőt.
Utólag
visszagondolva rájöttem, hogy akkor őrült voltam. Miért is
kellett nekem elkezdeni a vedelést?
Zsombor a
nevemen szólongatott, én pedig nem tudtam megszabadulni az agyamat
megtöltő gondolatmenetektől.
Miért
kellett megismernem, ha ez lett a következménye?
Miért
kellett eltűnnie, amikor tudta, hogy szükségem van rá?
Egyre
nehezebben láttam, és észleltem a körülöttem levő dolgokat.
Fura volt, érdekes, és tudod, fogalmam sincs, hogyan fogom ezt
elmesélni bárkinek is, de a lényeg, hogy még életben vagyok.
Vagy ilyen
lenne az, amikor az ember utolsó pillanatait még az életben tölti?
Tudtam,
hogyha nem hallom őt, akkor vége mindennek, és küzdeni akartam.
Magamban halk imákat suttogtam el a túlélés érdekében, de
esélytelen volt, tudtam, mi vár rám.
Miért
voltam olyan makacs?
Ha
hallgattam volna rá, hogy inni szörnyű, akkor most nem lennék
itt. Akkor nem érdekelt, pedig lehet, hogy igaza volt.
Biztosan
igaza volt.
Tudod,
kiskoromban meg voltam róla győződve, hogy ha a hercegnőknek, és
minden film szereplőjének lehet boldog élete, nekem is lehet.
Elhitettem magammal, hogy boldog lesz minden.
De ez egy
modern tündérmese, nincs boldog vég.
Így fogok
belefulladni a saját álomvilágomba?
Előfordulhat.
Nos, mikor
„lélegzetelállító pillanatokra” vágytam, fogalmazhattam
volna pontosabban is.
Azt kell,
hogy mondjam, millió és millió okom lett volna arra, hogy
lemondjak róla a történtek után, de tudod milyen érzés az,
amire gondolok. Az eszed tudja a választ, de a szíved ellenkezik.
Néha ez
hozza a végzeted.
És most,
utolsó emlékem az életről az elmúlt hatvan naphoz köthető.
Sosem éltem még ennyire, és mégis ez hozza a vesztem.
Az élet
meglehetősen ironikus, nem gondolod?
Csak mert én
így látom – végre élni kezdesz, és vége van.
AZELŐTT 2 NAPPAL... 2015. július 12., vasárnap @ 20:26
ZSOMBOR
Visszaszámlálás:
azelőtt 2 nappal
Egy idióta
vagyok.
Egy újabb
jelző, amit rám lehet aggatni (ha még nem tetted meg).
Mióta
megint történt a sötét énemmel egy baleset, azóta nem is
foglalkoztam Illával, aki persze meg volt róla győződve, hogy
mindez az ő hibája.
Már hogy
lenne az ő hibája, hogy – ideje kimondani – drogfüggő vagyok?
Nem, még
véletlenül sem azé, aki csinálja, nem, hanem azé, akiért abba
is hagynám! Persze, egy így van rendjén, még szép, hogy ő a
hibás.
Az eset óta
meg sem próbáltam visszafogni magam, ami az adagolást illeti.
Tényleg elhihettem, hogy ő majd akar olyasvalakivel foglalkozni,
akinek ilyen nagymértékű hibái vannak? Akit még a saját anyja
is kitagad?
Ugyan már.
Jobb, ha
magam lököm el, mielőtt ő tenné meg azt velem.
Az nem
hiszem, hogy túlélném.
Tudod, sokat
zenéltem az elmúlt napokban. Sokat lógtam a suliból, mindössze
azért, hogy sétáljak, újabb gitárszólót hozzak össze, vagy
csak hogy szimplán egy befejezzek egy-egy dalt.
Remélem
legalább te nem ítélsz el.
Már megint
hülyeséget mondok. Mármint... mi okod lenne arra, hogy ne ítélj
el? Nem mentettem meg a világot, maximum annyit, hogy mások elől
elszívom a „bajt”.
Nos, te se
engem választanál, ha barátra lenne szükséged.
Hagyjuk, még
én se magam választanám.
AZELŐTT 4 NAPPAL... 2015. július 7., kedd @ 2:47
ILLANGÓ
Visszaszámlálás:
azelőtt 4 nappal
Zsombor
kivan. Nem csak hogy nem is beszél velem, látványosan kerül, amit
nem értek. Mármint... mit tettem? Azt mondta, nem az én hibám. De
hát akkor mégis mi történt, ami miatt nem beszél velem? Ennyit
nem érdemlek meg?
Tíz napja
mintha előre tudtam volna, hogy nem lesz velem nemsoká senki.
Mia és
Rebeka próbált javítani a hangulatomon, de nem sikerült. Látták,
hogy milyen fontos lett nekem, szóval figyelemeltereléssel
próbálkoztak a továbbiakban.
Azt kell,
hogy mondjam, sikerült valamennyire.
Sosem
hagytak egyedül, néha nálunk aludtak, a leckét együtt csináltuk,
meg mindenféle programot kitaláltak, kizárólag miattam.
Ilyen az,
amikor törődnek velem?
Csak azért,
mert nagyon élveztem. Egoistán hangzik, de felemelő érzés volt,
amikor csak velem foglalkoztak, miattam, és értem.
Ahogy
beszélgettünk, sok mindenről szó esett, és említettem mi volt
velem hónapokkal ezelőtt – azt mondták, hogy az olyan emberek,
akik miatt ilyenné váltam, majd megtudják, miken mentem keresztül.
Azt mondjuk
elég viccesnek találtam, hogy mikor belemerültünk ebbe, Rebeka
legalább tíz percig kisebb átkokat szórt rájuk, én sokat
nevettem rajta.
Aztán,
véletlen megemlítette Zsombor közelgő koncertjét Mia, ami a
megszokott, helyi koncerthelyükön lesz. Bocsánatot kért miatta,
de én már azon filóztam, hogy hogyan fogok elmenni a koncertre.
AZELŐTT 9 NAPPAL... 2015. július 1., szerda @ 9:57
ZSOMBOR
Visszaszámlálás:
azelőtt 9 nappal
Tegnap este
megint hülye voltam, és megint... szóval megint rosszra fordultak
a dolgok.
Az ember azt
hinné hogy ha nem nyúl egy kis ideig azokhoz a dolgokhoz, amik
tönkretették az életét, már nem gyakorolhatnak rájuk hatást.
Hát, még
most szólok – nem olyan könnyű megszabadulni a démonjainktól!
Bár, az a
helyzet, hogy a helyzet még mindig jobb, mintha valami
pszichopata lennék, mert ha egyszer lenne egy normális pillanatom,
lehet a következő áldozatom önmagam lennék.
Hogy
születhet valaki ilyen... selejtnek? Azt hiszem, ez a jelző is csak
kicsit közelíti meg az állapotom.
Nos,
„próbálom megfojtani a démonjaim, de tudják, hogy kell úszni”*.
Imádom ezt
a dalszövegrészletet.
Talán
ismered, de nem lepne meg, ha nem. Nem hiszem, hogy te olyan ember
lennél, aki ilyeneket hallgat, igazam van?
Csakhogy
nálam ezek a dalok a történetem írják le. Lehet őrültség, de
ha belegondolsz, ez egy zenész szájából nem hangzik olyan
furcsán.
Zenész?
Hülyeség.
Egy zenélni
próbáló, elcseszett vagyok. Kirekesztett. Haszontalan. Amelyik
jobban tetszik.
Hogy
utálhatja ember ennyire önmagát?
* Részlet a
Bring Me The Horizon Can you feel my heart? magyar
fordításából
AZELŐTT 14 NAPPAL... @ 9:56
ILLANGÓ
Visszaszámlálás:
azelőtt 14 nappal
Ilyen is
csak velem fordul elő!
Tudom,
borzasztó vagyok ezzel a sok panaszkodással, de hát nem
lebetegedtem aznapra, mikorra megbeszéltük Zsomborral a zenekari
próbás napot?
Hát de! Még
szép, hogy lebetegedtem.
Így ilyen,
és ehhez hasonló gondolatokkal bosszankodtam aznap a szobámban, és
törekedtem a minél durcásabb arckifejezés mutatására, arra az
esetre, ha anya váratlanul belépne a szobámba, bármilyen
szándékkal.
A
legvalószínűbb indok az volt, hogy gyógyszert hoz.
Nos, arra
viszont nem számítottam, hogy kócos hajú barátom is betipeg
anyám mellett, és mosolyogva köszönt. Anya magunkra hagyott,
becsukta az ajtót.
Zsombor
persze azonnal megjegyezte, hogy kezdem átvenni a hajstílusát,
amit egy vigyorral körített vállba bokszolással reagáltam le.
Végül elmondta, hogy lemondta a próbát, mivel hallotta, hogy
beteg lettem, és nem akart magamra hagyni. Ez kedves volt tőle.
Unatkoztam,
úgyhogy közös döntés alapján kiválasztottunk egy filmet, és a
laptopomon elkezdtük azt nézni.
Megmondom
őszintén, nem igazán érdekelt a film. Gondolatban csakis arra
tudtam gondolni, hogy „de jó, ez a jelenet totálisan emlékeztet
a Maybe-ből az egyik kedvenc részemre!” (leszámítva azt
a részt, hogy mi nem építettünk bunkert). Sajnos én még ezekben
a pillanatokban is Wattpad könyveken gondolkoztam ahelyett, hogy
figyeltem volna a filmet.
Ne, ne nézz
rám így! Tudom, hogy furcsálod ezt, mert talán még sosem
hallottál a Wattpadról, de könyörgöm! Ha valakinek ennyire nem
voltak barátai éveken át, valamit találnom kellett annak
érdekében, hogy elfoglaljam magam.
Igazándiból,
nem hiszem, hogy most is sokáig tartana ez a „vannak barátaim”
állapot.
AZELŐTT 17 NAPPAL... @ 9:56
ZSOMBOR
Visszaszámlálás:
azelőtt 17 nappal
Képzeld
csak – lyukas óránk volt Illával, és úgy döntöttünk,
bemegyünk a tornaterembe, leülünk a lelátóra, és majd
kitaláljuk, mit csináljunk a továbbiakban. Mivel ha úgy vesszük,
dupla-lyukas óránk volt, ezért volt két óránk arra, hogy bármit
csináljunk.
Alig voltunk
negyed órát a tesiterembe, mikor felvetettük az ötletet, hogy
menjünk sétálni, és ahol kilyukadunk, majd lesz valami.
Csendben
gyalogoltunk egymás mellett, osztoztunk a fülhallgatón, miközben
a Face Today zenéjét hallgattuk.
Illa
megjegyezte, hogy szereti a zenéjüket, emlékezteti a kedvenc
előadójára. Tudtam, melyikre gondol, már párszor elmesélte,
hogy a Do I Wanna Know? előtt nem nagyon volt kedvenc dala.
Végül nem
kerestünk, és nem is találtunk szintén semmit. Majdnem két órán
keresztül bolyongtunk a városban, csendesebb és zajosabb
környékein egyaránt, és mégis jobb volt, mintha direktbe
elmentünk volna valahova, mondjuk bowlingozni.
A nap
további részében még két órát kellett ott lennünk a suliban,
és aztán, hazafele menet halkan beszélgetve tárgyaltuk meg a
reggel, osztályfőnöki órán említett tanulmányi kirándulást.
Mindketten
megegyeztünk abban, hogy mi márpedig sokkal jobb programot tudnánk
csinálni, egy Asylum próba keretein belül.
Egyébként,
mikor meséltem Illának, hogy a nevük eredetileg a banda nagy
American Horror Story függősége miatt lett az, ami, csak
kinevetett. Tény, hogy mind odavalóak vagyunk – mármint egy
elmegyógyintézetbe –, de a sorozatot látva ez csak megerősített
minket.
Oké, mi
azért nem vagyunk olyan betegek.
AZELŐTT 21 NAPPAL... @ 9:55
ILLANGÓ
Visszaszámlálás:
azelőtt 21 nappal
Végtelenül
jól esett, hogy aznap esett az eső.
Nem mondtam
volna még? Imádom az eső hangját.
A
villámlást, a mennydörgést, azt, ahogy az esőcseppek
koppannak... mindent imádok benne.
Szóval,
amikor észrevettem az esőt, a elmúlt évek legnagyobb
lelkesedésével nyitottam ki az ablakot, hogy odaüljek, és egy
kicsit én is a részese lehessek az egésznek.
Kiskoromban
valahogy az esőről a várakozás jutott eszembe. Még a mai napig
is így van ez, hála ennek az elméletnek – ezt emlékszem, el is
mondtam Zsombornak.
Ne nézz
hülyének, de tényleg. Várj, elmagyarázom, hogy megértsd.
A várakozás
az élet része, ahogy az időjárás is. Számomra az eső akkoriban
a zűrös időszakokat szimbolizálta, és kicsiként mindig vártam
a zivatarok utáni nagy szivárványokat, amik pedig a rossz dolgok
végét jelentette.
Az elméletem
fő támogatója pedig a „viharos időszak” kifejezés erősítette
meg.
Tudom,
kicsit ostoba dolog, de van benne valami.
Egész
délután az esőt néztem, és már nem vártam a szivárványt.
Az én
szivárványom már egy hónapja töretlenül ragyog az égen.
|
elérhetőségek és linkek
facebookcsoport wattpad tumblr blogger no.1 blogger no.2 blogjaim
16 reasonsblank space leaning flower girl A blogokról bővebben az "egyéb" menüpontban olvashattok! cserék
barátbarát barát barát barát |
érdekességek
Avagy néhány nevetséges infó a blogról, alapötletéről, vagy magáról a történetről...
blogjaim - bővebben
Blogjaim
Az emberek változnak - ez tény. Aida is változik. Egy nyár elég neki arra, hogy rájöjjön, többet változott ezidő alatt, mint máskor egész életében. Elvégre nem mindenki kezdi úgy az "elő-nyarát", hogy Ausztráliába megy a nagyszüleihez, és a reptéren ismerkedik meg egy zenekar tagjaival. Aida rájött, hogy tininek lenni a legjobb a világon, és ez a nyár nem jöhetett volna össze anélkül, amiket véghez vitt. Mennyi oka is volt annak, ami lett - pontosan? 16. 16 ok.
Társíró: Dominika
Teljesen elfogadható és szinte már normális dolog a fiúk körében az, ha valaki elmegy szórakozni a barátaival, kicsit becsiccsent, és másnap már egy ismeretlen lány mellett ébred. (...) A fiúk a bulikban azokra a lányokra mennek, akik könnyen megkaphatóak. Akik kiteszik mindenüket, kelletik magukat, és szinte azonnal ágyba bújnak velük. (...) Mi pedig eleget teszünk a kéréseiknek. Azzal azonban senki sem számol, hogy mi van akkor, ha a lány, akivel szórakozni akarsz, az maga a rémálom: egy hidegvérű pszichopata gyilkos, akinek te vagy a következő áldozata? Nem egy kellemes érzés, ezt elmondhatom. És hogy én honnan tudom? Mert találkoztam Vele. Az én ábrándnak öltözött rémálmommal.
Társíró: AshelyB. Hemmings
Hol is kezdjem? A szüleink gimnáziumos koruk óta legjobb barátnők. Amint elvégezték az iskolát, elutaztak új életet kezdeni. Ausztráliában, Sydney-be telepedtek le, ahol tovább tanultak, majd anyám barátnője terhes lett, majd nemsokára őmaga is. Leendőbeli legjobb barátom és köztem egy hónapnyi korkülönbség volt. Szüleink (és mi is) csak még közelebb kerültünk egymáshoz, mikor Apu itthagyott anyát és engem. Az évek múltak, de mi legjobb barátok maradtunk, egy-két kisebb vitát leszámítva tökéletes volt a kapcsolatunk. Azonban mi a teendő, ha valamelyik fél máshogy képzeli el a jövőjüket? A nevem London Gray, 16 éves vagyok. A legjobb barátom Luke Hemmings.
A lány, aki korunk egyik hippije nem él épp szokványos életet - egy virágboltban dolgozik, munkatársa egy őrült harmincas csaj, aki szintén a boldogsághormonokon él, és nem utolsó sorban a vásárlók sem átlagosak. Van a rámenős, van a szolid, és van a srác, aki folyton összevesz a barátnőjével, és virággal engeszteli ki őt. Na de ezeknek mégis mi köze van egymáshoz? Úgy, hogy Delilah érkezése mindent felforgat. Következik
Nincs megállás
Link hamarosan!
Négy gimnazista srác átlagosnak hitt életét egy hétfői nap okozza, amikor is mind egy büntetés alkalmával találkoznak. Nem arról van szó, hogy idegenek - ismerik egymást, de barátságuk alapját az a nap adja. Eszméletlenek mind, és csak Luke nem tudja, hogy kerültek oda. A memóriája átmenetileg tönkrement - nem emlékezett semmire sem. Talán csak a családjára. És hogy mi is történik ezek után, az főhősünk szerint a "lehetetlen" státuszba esik, mégis megtörténnek azok a dolgok, részben vele. Mert mégis hogy lenne az normális, hogy a legjobb barátja az idő végtelen síkján futkározik, a félénk srác láthatatlanná válik, és az erő-mániás fiú pedig olyan súlyokat bír el, ami szintén "lehetetlenség"? Úgy, hogy Luke is rendelkezik egy képességgel.
|
összefoglaló Az oldal 2015. 03. 15.-én indult, befejezése a részek leadása után következik be, egyelőre ismeretlen időponttal. A történet műfaját tekintve több stílusra is bonthatnánk, angst, hurt, fluff, domestic, tehát végkifejletét nézve nem egy boldog történettel állunk szemben. A fejezetek hozatalára nincs állandóan megszokott időköz, ez attól függ, milyen rövid volt az előtte kitett fejezet - számítani kell rá, hogy rövidekről van szó, többségben. A történet két szereplő szemszögét felváltva halad, a történet, mily meglepő, hatvan napot ölel magába, illetve a legutolsó fejezet annak a hatvan nap elmúlását követő hatvan napot. figyelmeztetés
A történet nem tartalmaz sem 18+, sem 16+-os jeleneteket, viszont illegális, tudatódosító szerek, és azoknak hatása is említve lesz. Káromkodás is előfordulhat, ezekért nem vállalok felelősséget! jogok Minden jog az írót, avagy N. Chloe Bowdent illeti! Az oldalon publikált történet másolása, lopása nem engedélyezett, és következményekkel jár! Amennyiben többszöri figyelmeztetés ellenére sem törlődik az oldal, melyen e történet másolata, vagy hasonlata rendelkezik, kénytelen leszek jelenteni a blogot, melynek következtében az törlődni fog! |
Sorrendben Bevezető [elolvasom] Azelőtt 60 nappal... [elolvasom] Azelőtt 57 nappal... [elolvasom] Azelőtt 50 nappal... [elolvasom] Azelőtt 46 nappal... [elolvasom] Azelőtt 43 nappal... [elolvasom] Azelőtt 39 nappal... [elolvasom] Azelőtt 35 nappal... [elolvasom] Azelőtt 33 nappal... [elolvasom] Azelőtt 28 nappal... [elolvasom] Azelőtt 21 nappal... [elolvasom] Azelőtt 17 nappal... [elolvasom] Azelőtt 14 nappal... [elolvasom] Azelőtt 12 nappal... [elolvasom] Azelőtt 9 nappal... [elolvasom] Azelőtt 6 nappal... [elolvasom] Azelőtt 2 nappal... [elolvasom] Azelőtt 1 nappal... [elolvasom] Azután 60 nappal... [elolvasom] Írói utószó [elolvasom] Időpont szerint március 2015 április 2015 május 2015 június 2015 július 2015 |